Dóka Klára díjat kapott Szemerey Tamásné dr., a SOE Központi Levéltárának nyugalmazott vezetője


A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2018. július 9-én, Pécsett adta át a Dóka Klára díjakat, éves rendes vándorgyűlésén. Ezt a rangos szakmai elismerést az egyesület minden évben azoknak a levéltári munkatársaknak ítéli oda, akik a levéltárügy területén huzamosabb időn át kimagasló szakmai munkát, elismerést érdemlő tevékenységet végeztek. Nagy örömünkre idén levéltárunk nyugalmazott vezetője, Szemerey Tamásné dr. is a kitüntetés I. fokozatában részesült.

Szemerey Tamásné dr. 18 éven át dolgozott a Nyugat-magyarországi (mai nevén Soproni) Egyetem Központi Levéltáráért, és a hazai felsőoktatási levéltárak ügyéért. Ez idő alatt, munkájának köszönhetően az Egyetemen és a szakmában is elismertté vált az Egyetem Központi Levéltára. 1999-ben került az akkori nevén Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltárába, levéltáros beosztásban. Az egyetemen 1984 óta működik levéltár, korábban szakmai szempontból a Központi Könyvtár és Levéltár egységén belül másodlagos szerepe volt. Szemerey Tamásné dr. munkájának köszönhetően az Egyetem levéltára szakmai önállóságot nyert a Központi Könyvtár és Levéltár szervezetén belül. A Központi Levéltár szakmai érdekeiért való kiállása eredményeként, 2007. január 1-jétől a levéltár megbízott (és egyben első önálló) vezetője, majd 2010. január 1-jétől a levéltár kinevezett vezetője. Nevéhez kötődik az Egyetem Központi Levéltára teljes fond- és állagjegyzékének revíziója, a levéltári nyilvántartások és a raktári rend szakszerű kialakítása. Vezetése alatt a levéltár új raktári helyiségekkel bővült, kiépített, infrastrukturálisan is felszerelt, az előírásokhoz igazodó levéltárrá vált.

Az egyetemen belül a Közgyűjteményi Bizottság, valamint több időszakos, történeti bizottság tagja volt. Az Erdőmérnöki Kar 200 éves évfordulója kapcsán kiadott, háromkötetes almanach 3. kötetének tartalmát teljes egészében a Szemerey Tamásné dr. által vezetett két fős levéltár állította össze. A mintegy 600 oldalas egyetemtörténeti adattár bekerült a gyakran forgatott egyetemtörténeti források közé. Úttörő és példaadó kezdeményezése volt az egyetemi épületek történetének feldolgozása és vándorkiállításon történt bemutatása. Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára rendezett megemlékezés-sorozathoz kapcsolódóan készült egyetemi emlékoldalt a levéltár állította össze, Szemerey Tamásné dr. szakmai vezetésével. Az évfordulóhoz kapcsolódó utómunkálatokat már nyugdíjazása előtt végezte el: felmentési idejét teljes egészében a levéltárban töltötte. 2016. december 31-ével vonult nyugdíjba, de szakmailag azóta is segíti a Központi Levéltár működését. Tanácsaira, segítő szándékú és szakértő véleményére mindig számíthatunk. 

A díjat 2013 óta ítéli oda egy szakmai bizottság, a munkahelyek, szakmai egyesületek és kollégák felterjesztései alapján. Az idei évben három fokozatban osztották ki a díjakat, fokozatonként ketten részesültek az elismerésben.

Kedves Rita, sok szeretettel gratulálunk!

Kapcsolódó galéria:

         

Linkek: 
https://www.orientpress.hu/cikk/2018-07-10_segiti-a-nemzeti-leveltar-fejleszteset-a-kormany
http://www.mflsz.hu/hu/2018/07/13/doka-klara-dijat-kapott-szemerey-tamasne/