Ágfalvi hősök nyomán – emlékek egy emléktúráról

Szeptember 11-én igen jóhangulatú túrán emlékeztünk meg az ágfalvi hősökről: a Soprontól Ágfalváig tartó, erdei utakon is vezető sétán sok érdekességet hallhattunk a 100 évvel ezelőtti eseményekről, a 100 évvel ezelőtti helyszíneken. A túrát október 2-án, jó idő esetén megismételjük, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Napsütéses, szeptemberi reggelen indultunk a Botanikus kerti Őrtüzek emlékműtől szeptember 11-én, hogy egy kellemes, 10 km-es séta keretében tudjunk meg többet az ágfalvi csatákról és azokról a hősökről – köztük főiskolánk hallgatóiról –, akiknek a történelem fordulását is köszönhetjük. A csapathoz csatlakoztak többek között a Soproni Postás Természetjáró Szakosztály lelkes tagjai és a Stipendium Hungaricum program keretében a Soproni Egyetemen tanuló külföldi hallgatók kis csoportja is.

A Lederer György által vezetett túra egyes megállópontjain Szemerey Tamás, a nyugat-magyarországi felkelés és a népszavazás történetének kutatója tartott érdekes ismertetéseket. Sopronbánfalva békés utcái felől közelítettük meg a Kutya-hegyet, majd innen az erdei „valéta úton” át értük el a Ház-hegyet, ahonnan a kilátóról áttekintettük a 100 évvel ezelőtti ütközetek színtereit, valamint tisztelegtünk a három nappal korábban állított emléksziklánál is. Következő megállónk az ágfalvi temető volt, ahol Baracsi László sírjánál emlékeztünk rá és a 2. ágfalvi csata hősi halottaira. Utunk záró szakaszán ellátogattunk a Baracsi-emlékműhöz, majd az evangélikus templomhoz és végül a népszavazási emlékműhöz.

Aki kedvet kapott a túrához, szeretettel várjuk október 2-án, szombaton reggel 9 órakor, a Soproni Egyetem Botanikus Kertjében, az Őrtüzek emlékműnél! A túra történeti szakértő vezetői ezúttal Szemerey Tamás és Nagy Roland lesznek.

 

A túrán való részvétel ingyenes! A tervezett időtartam mintegy 4,5 óra, a hazaút egyéni szervezésben történik Ágfalváról. A túra beletartozik a 100 év 100 km nevű programsorozatba, további részletek megtalálhatóak a www.svszsz.hu oldalán.

A program eső esetén elmarad!

A részletes útvonal megtekinthető az alábbi linken:
https://www.termeszetjaro.hu/hu/tour/gyalogtura/agfalvi-hosoek-emlekturaja/208994945/?share=%7Ezq3bupzk%244ossscmx